A Nagypihenés és a kenguruhús

Már régóta készülök egy új rovatot indítani a Paszulyon. Ebben azokról a boltokról, helyekről írnék, ahol olyan a kiszolgálás, amilyennek lenni kell, hogy nagy kedvvel, örömmel térjek oda vissza bármikor.

Végül úgy alakult, hogy nem gasztro témában születik meg az első bejegyzés, de tegnap olyan kiszolgálásban részesültem, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül.

Utazom. Augusztusban, a világ végére. Új-Zélandba. Nem volt betervezve, pontosabban nem ennyire nagy útra gondoltunk, így elég későn kezdtünk el repülőjegyet keresni, konkrétan az utolsó pillanatban. A dolgot nehezítette, hogy az én szabadságom (nagyon) véges, abból minél kevesebb napot szerettem volna elveszíteni, tehát a dátumokkal nem lehetett játszani. A Krmpl jegyénél „csak” annyi volt a kikötés, hogy mihamarabb kellett a jegy.

Első körben interneten próbálkoztam, de nem volt jegy amikorra szerettem volna, és az árak sem voltak túl meggyőzőek. Ezt követően két utazási irodától kértünk ajánlatot, telefonon, majd ímélben.

A Nagypihenés volt a gyorsabb, gyakorlatilag fél nap alatt két-két ajánlatot küldött. Az egyik jegy egyből nyerőnek tűnt, a másiknál megint az időpont nem stimmelt. Újabb ajánlatot kértem, olyat, ahol a három hetet jobban ki tudom használni. Másnap délután jött a válasz, újabb ajánlattal, sűrű elnézések közepette, hogy későn reagáltak, de, mint írták, mindent átnéztek, és azokra a napokra olcsóbb jegyet nem találtak.

A másik utazási iroda csak ezt követően válaszolt: az egyik jegy lényegesen drágább volt (150 ezer forinttal), de a másik is többe került volna.



Az első jegyet megvásároltuk, húsz perc alatt megvolt, biztosítással együtt. Itt jött a második meglepetés: olyan balesetbiztosítást kínáltak, amely az apró betűs részek elolvasása után is verhetetlennek bizonyult: a más cégek kínálatához képest harmadába került, és a szolgáltatásokba sem lehet belekötni.

A második jegyért a héten mentem el. Bajákiné Csajághy Andrea, akivel addig beszéltem és leveleztem, éppen szabadságon volt, a testvére, Csajághy Péter fogadott. Emlékezett, hogy Krmpl már járt ott, sőt, arra is, hogy az én jegyemnek elég borsos ára van. Nem nyugodott bele, ismét végignézte az össze lehetséges útvonalat, de nem sikerült az adott napokra más jegyet szereznie. (Valami érthetetlen okból kifolyólag Ázsia augusztusban felkerekedik, és az új-zélandi télbe utazik.) Ekkor megmozgatott minden követ, hogy valami plusz szolgáltatást kapjak ezért a pénzért. Végül szerzett egy ingyen szállást Dubaiban, lefoglaltuk a lehető legjobb helyeket a repülőn, megbeszéltük, hogy mit érdemes ennem az utazás során. A végeredmény: az Emirates törzsutasa lettem, kaptam egy kis ajándékot, könnyesre nevettem magam néhány történetükön, és nagy jóérzéssel a lelkemben távoztam.

Kicsit sajnálom, hogy a Nagypihenéshez és a Csajághy testvérekhez nem lehet beugrani mondjuk egy liter tejért is. Viszont megnyugtató, hogy van egy olyan utazási iroda, ahol az én szempontjaim a fontosak, ahol értik és szeretik azt, amit csinálnak. Ahol kedvesek, profik, korrektek. Ahol az ember rácsodálkozik, hogy így is lehet.

Arról nem is beszélve: hurrá, van repülőjegyem! Ezennel a Kiwi hadművelet ötödik szakasza elkezdődött:)



PS: Közben tudatosodott bennem, hogy ott bizony kenguruhúst is lehet enni. Azóta gondolkodom, hogy vajon lesz-e lelkierőm megkóstolni, akarom-e igazán. A vélemények nagyon megoszlanak: BÉ pl. azt mondja, miért ne, hiszen az csak olyan, mint egy nagy nyúl. Mások azzal akartak lebeszélni, hogy inkább ne próbáljam meg, nehogy elkezdjek ugrálni tőle. Ez annyira nem riasztó. De mi van, ha bokszolni fogok???

A Nagypihenésről itt is lehet olvasni.

Égigérő Paszuly Sacher tortája

Van négy receptem, amivel (majdnem) minden férfit le lehet venni a lábáról. Ebből a Paszulyra csak egy került fel, pedig az elmúlt másfél évben mindegyiket megsütöttem már. Esetleg többször is.

Krmpl elutazott, és miközben minden percünk be volt ütemezve az indulásig, feltette a nagy kérdést, hogy süteményt csomagolok-e az útra. Arra, hogy kekszeket gyártsak, nem volt idő. Az, hogy csokisnak kell lennie, nem volt kérdés. Bírnia kell az utazást…

Végül a Sacher torta mellett döntöttem. Pillanatokon belül elkészül, nagyon csokis, nagyon szereti, nagyon finom.

A receptet interneten halásztam jó néhány éve, sok-sok recept közül választottam ki ezt. Nem tudom honnan. Anyukám azóta minden évben eltesz két-három nagy üveg nagyon sűrű baracklekvárt, kizárólag a Sacher tortámhoz. (Ledarálja a gyümölcsöt, hogy egyenletesen lehessen kenni.)

Ameddig nem voltak szuper késeim, addig nem vágtam ketté a tortát, hanem a tetejére kentem a lekvárt, hűtőbe tettem, hogy megdermedjen, és utána került rá a csokoládémáz. Mint kiderült, ekkor „Demel’s Sachertorte”-t készítettem. A Demel cukrászda 1965-ig pereskedett a Hotel Sacher-rel az „Original Sacher-torta” védjegyért, végül az előbbi vesztett, ezért kellett más elnevezést találnia.

Most nem volt kéznél a bevált baracklekvár, ezért rummal elkevert szilvalekvárral helyettesítettem. Ez azt jelenti – a fenti logikát követve -, hogy megalkottam az Égigérő Paszuly Sacher tortáját. Így is nagyon finom volt, de még mennyire! A maradékot a kollegáim ették meg, szerintük gyakrabban kellene búcsúztatnom bárkit, ha ilyet hoz ki belőlem.



Hozzávalók:

4 tojás,
10 dkg vaj,
14 dkg porcukor,
14 dkg étcsokoládé - min. 70 százalékos
7 dkg finom liszt

10 dkg (házi) sárgabaracklekvár

A tetejére:
12 dkg étcsokoládé - min. 70 százalékos
2 kanál tejföl, joghurt vagy 3 dkg vaj

A cukrot habosra keverem a szobahőmérsékletű vajjal, majd összedolgozom a vízfürdőben felolvasztott csokoládéval, végül belekeverem egyenként a tojássárgákat. Óvatosan beleforgatom a tojások felvert habját, és belekeverem a lisztet. Vajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt tortaformába (22 cm-es)öntöm a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben, 50-60 percig sütöm.

Megvárom, míg a torta teljesen kihűlt, kettévágom. Megkenem lekvárral, ráhelyezem a tetejét. (Ha a tetejére kenem a lekvárt, a tortának nem muszáj teljesen kihűlnie!)

A mázhoz felolvasztom a csokoládét, hozzákeverek kb. három dekányi vajat, vagy két evőkanál tejfölt, vagy joghurtot, és bevonom vele a tortát.

Tejszín: habos csoda vagy az élet megkeserítője?

Sok bosszúságot tud okozni. Az ember rákészül a finomságra, ami meghiúsul, amikor nem verődik fel a tejszín. Oda a habos csoda...

Merthogy a habtejszínről beszélek. A főzőtejszínt inkább nevezzük csak nagyon zsíros tejnek. Ha a tejszín egyik mérvadója, hogy habot lehet belőle verni, akkor a főzőtejszín máris elbukott.

Pedig tulajdonképpen a világ egyik legegyszerűbb alapanyagáról van szó. A tej színéről, javáról, ami néhány óra, esetleg egy napnyi állás után magától keletkezik a tej tetején. Már azon a tejen, amit frissen fejtek a tehénből, ami jó minőségű takarmányt, ideális esetben friss füvet evett. (Könnyű az íreknek!) Merthogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszik a tehén, sőt, az is sokat számít, hogy "tej-tehén" legyen az állat. Vagyis főleg a tejéért tartsák, ne a húsáért. (A magyarországi tejtermelés a kanadai eredetű Holstein-fríz fajtára épül és e fajtának teje átlagosan 3,5 százalékos zsírtartalmú.)



Szóval a zsíros tejből a zsírok a tej tetején gyülekeznek, amit aztán lefölöznek. Az eredmény egy minimum 33 százalék zsírtartalommal rendelkező tejtermék, de tartalmazhat akár 40 százalék zsírt is.

A tej lefölözése történhet egyszerűen egy kanál segítségével, de ötletes megoldás otthonra ez is:



Régen, ha tejszínt akartak nyerni, nagy, lapos tálakba öntötték a tejet, hogy a zsíroknak minél kevesebb utat kelljen megtenniük a tej tetejéig. Aztán körülbelül száz éve feltalálták a fölözőt. Ez egy tartály, amiben rengeteg forgó tányér van. Beleöntik a tejet, és a tányérokat elkezdik nagyon gyorsan forgatni. A centrifugális erők hatására a zsír a középen lévő tengely mentén fölfele vándorol, a tetején pedig egy lapát összegyűjti és elválasztja a tejtől. Egy szeleppel szabályozni tudják, hogy a tej és a tejszín mennyire legyen zsíros. Én például azt hittem, hogy a sovány tej csak kémiai beavatkozással nyerhető – most kiderült, hogy nem, a sovány tej önmagában is még lehet igazi.

A tejszínnek, ahhoz, hogy felverődjön, minimum 30 százalékosnak kell lennie, de minél zsírosabb, annál biztosabb, hogy sikerül habot vernünk belőle. Ez azt jelenti, hogy 3,5 százalék körüli tejjel érdemes próbálkozni, ha tejszínt akarunk nyerni.

A tejszínnek annál „tejszínebb” az íze, minél kevesebb hőkezelésnek vetették alá. Az általam ismert, fővárosban is kapható, friss tejszínt csak minimálisan pasztörizálják, ennek szavatossági ideje általában 7-8 nap, télen lehet egy kicsit hosszabb. Ennél hosszabb ideig akkor lehet tartósítani, ha ultramagas hőmérsékleten pasztörizálják, és teljesen csíramentesen csomagolják – ennek az ízén azonban már érződik a tartósítás.



Mivel viszonylag kényes termékről van szó, a boltban kapható tejszínek általában tartalmaznak valamilyen adalékot is. A hagyományos, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, homogénezett zacskós tejszín a tejszín mellett sovány tejet, stabilizátozként pedig karragént, kalcium-laktátot és cukrot tartalmaz. Adalékot a drágább tejszínekben is találunk, általában van bennük stabilizátor. A flakonos kiszerelésű, tejszínt is tartalmazó flakonok a tejszín mellett különböző típusú cukrokat, aromákat, sűrítőanyagokat, emulgeálószereket és stabilizátorokat tartalmaznak. A csak növényi összetevőket tartalmazó habok összetevői közül a legfontosabb általában a víz, amit a keményített növényi zsír, majd a cukrok, emulgeálószerek, aromák, színezékek és egyéb adalékanyagok követnek.

Természetesen az adalékoktól változik a termék íze is, az aromákkal ugyan lehet segíteni, de csak egyszer kell megkóstolni az igazit, és az ember inkább vállalja a felveréssel járó izgalmakat:) Én legalábbis így vagyok vele.

Budapesten az általam ismert cégek termékei közül a Cserpes tejszín a legkevésbé kezelt. Egészségügyi szempontból egy kicsit ezt is pasztőrözik, de nem hőkezelik agyon. (Szerencsére egyre több helyen lehet kapni. A vásárcsarnokok többségében saját pultjuk van, de az egyik, rohamosan terjedő pékség üzleteiben is fellelhetők a Cserpes termékek.)



Ebből mindig sikerült habot vernem, és olyan íze van, amilyenre vágyom, ha tejszínt akarok enni. (Az ír tejszínhez viszonyítva is megállja a helyét.) A habverésnek különösebb trükkje nincs, ám érdemes megjegyezni, hogy friss tejszínnel ne próbálkozzunk, azt minimum 12 órára, de inkább egy napra tegyük hűtőbe! Szobahőmérsékleten a boltit sem lehet felverni. A habtejszín fehérjéi 60 fok körüli hőmérsékleten kicsapódnak.

Megjegyzés:

1. Ezt a posztot köszönöm Farkasnak, aki a sírás határán hívott fel, hogy mit csináljon. Nagyon fontos eseményre készült, és próbált habot verni hideg tejszínből, aztán habfixálóval az útmutató szerint, habfixálóval az útmutatótól eltérően, az eredmény ugyanaz volt. Nem verődött fel. Végül arra jutottunk, hogy adjon még egy esélyt, a legegyszerűbb, zacskós tejszínnel, habfixáló nélkül. Sikerült:) Én meg végre rászántam magam a bejegyzés megírására.

2. A hasznos tudnivalókat köszönöm Horváth Miklósnak, a Cserpes üzemigazgatójának. Miután interneten nem találtam meg mindent, amit tudni szerettem volna, felhívtam a sajtműhelyt, ők meg nagyon kedvesen segítettek, azaz válaszoltak a felvetődött kérdésekre.

3. Végül köszönöm a Gourmandnetnek és a Magyar Asztalnak, ahol szintén érdekes dolgokat találtam.

A tejszínhabos fotót valahol neten találtam, de nem mentettem el a linket...

Az ír szél és a tejszín

Írországgal kapcsolatban két dologról nem olvastam sehol: a szélről és a tejszínről.

Az előbbi viharos jellegű volt végig, néha annál is erősebb. Eltántorítani ugyan nem tudott semmitől, de alaposan megnehezítette a dolgunkat. Az egy dolog, hogy állandóan rajtunk volt az összes ruhánk, és úgy néztünk ki, mint valami Michelin-babák, de többször meg kellett kapaszkodnunk, hogy le ne fújjon a sziklák tetejéről. A nap két napig sütött, akkor, amikor a legfontosabb volt. Utána nem láttuk hazaindulásig. Szerencsére időben megtudtuk, hogy az írek az esőre nedves áldásként tekintenek – így egészen elviselhető lett:) Aztán az is kiderült, hogy az írek is be tudnak sokallni a nedves áldástól is, a gazdák mindenütt panaszkodtak, hogy elmossa a rengeteg eső a termést. Állítólag máskor novemberben szokott olyan idő lenni, mint idén, május elején volt.



A másik, amiről szerintem méltatlanul nem tesznek említést: a tejszín. Jó néhány éve nem ettem tejszínt önmagában. Süteményekről is lekapartam, hiszen annak, amivel általában találkozni lehet tejszín néven, köze nincs a tej színéhez, javához. Először Írországban is elborzadtam a tejszíntől, aztán megéreztem az illatát, és felidéződtek a gyerekkori emlékek, ízek. Merthogy bárhol voltunk: étteremben vagy fogadóban, Dublinban vagy ici-pici falvakban, a tejszín minősége nem változott. Fenséges volt. Cukrozatlanul, nem teljesen felverve kínálták sütemények, kávé, forró csokoládé mellé. Ha bárki arra jár, ne hagyja ki!

Férfiak az életemből, és a serpenyős meggyes

Nincs olyan kolleganőm, akivel kedvemre csacsoghatnék a különböző receptekről. Az a három ember, akivel munkailag leginkább össze vagyunk kötve, férfiak. Beb ugyan nő, de őt nem érdekli a konyha. Fél éve különben is csak fogyókúrázik, igaz, az abonettet sajtlapocskával olyan élvezettel tudja megenni félholtan az éhségtől, hogy nézni is öröm:)



A három fiút három csoportra lehet osztani - főzés szempontjából:

1. Gabesz, aki kenyeret süt. Horvátországból olívaolajat, Szabadkáról melaszos cukrot hoz nekem. Az apósáék boráról és pálinkájáról csak mesél, biztosan finom. Piacra a Hunyadi térre jár, de sokkal később, mint én, ezért nem szoktunk találkozni.

2. Attila nagyon ritkán főz, és nem nagyon beszél róla. Rendszeres felhív munkába jövet, hogy mit hozzon a boltból. Az apósáék pálinkája mindig elfogy, mielőtt beérne a szerkesztőségbe – már a pálinka -, állítólag nagyon finom. Piaci szokásairól nem nagyon számol be, attól tartok, nem szokása piacon vásárolni.

3. Joe bácsi rendszeresen főz, vele lehet recepteket cserélni. A nagyobb bevásárlóközpontokat rendszeresen látogatja, és bármit megvásárol, amire megkérem: olívaolajat, süteményformát, jégcukrot, csokoládét. Az apósa pálinkájából az utolsó három decit is elhozza otthonról: Írországban életet mentett, amikor fél nap után bőrig ázva beültünk az autóba. Piacra is jár, leginkább az Újpestire, az van a legközelebb.

Tehát a receptcsere szempontjából Joe bácsi a legmegbízhatóbb partner. Érdekli is, szeret is főzni, sőt, főz is és még beszél is róla. Figyelemmel kíséri a különböző tévécsatornák főzőműsorait, beszámol róluk. Ha lát valami finomat, megosztja velem. És recepteket szállít, ha kérem.

Tőle származik a meggyes lepény receptje is. Elkészíteni nagyon egyszerű, gyors, finom. Azt nem értem, hogy egy nagyobb méretű serpenyőben hogyan tudja egyből megfordítani, anélkül, hogy összetörne. Lehet, hogy kevesebb meggyet tesz bele. Mindegy, legközelebb apróbb lepénykéket készítek, akkor is, ha macerásabb, és hosszabb ideig tart. Langyosan és hidegen is finom, ha meg váratlanul jelentkeznek be vendégek, ideális.



Hozzávalók:

két tojás szétválasztva
két evőkanál porcukor + egy kevésa tetejére
két evőkanál cukor
két deci tejföl
fél csomag sütőpor
15 dkg liszt
fél kg meggy
kevés vaj a sütéshez

A tojássárgáját összedolgozom két evőkanál cukorral, a tejföllel, a sütőporral és a liszttel. Belekeverem a két evőkanál porcukorral felvert tojásfehérjéket.
Egy serpenyőben kevés vajat felforrósítok, beleöntöm a masszát (én három részben sütöttem meg egy kisebb serpenyőben), és a tüzet azonnal takarékra veszem. Megszórom a tetejét kimagozott meggyel, és tíz percig sütöm a legalacsonyabb lángon. Tíz perc után óvatosan megfordítom, és újabb tíz percig sütöm.

Amikor langyos, megszórom porcukorral, és tálalom.

Rajongóknak kötelező: Váncsa István 60 éves

Az e heti ÉS különszámmal köszönti a 60 éves Váncsát. Tizenhat oldalnyi Váncsa István pluszba! Vélemény, kritika, interjú, helyreigazítás, mind-mind Váncsa tollából. A válogatásban természetesen helyet kapnak konyhaművészettel foglalkozó írások is.

Mi tegnap óta olvassuk és röhgünk. Nagyon. Tiszta szívből. Úgy, hogy kicsordul a könnyünk. Egymásnak olvasunk fel részleteket, csapkodjuk a térdünket, és kiabáljuk, hogy ez nagyon jó!

Aki szereti Váncsát vagy szeret nagyonkat nevetni szívből, szaladjon el a legközelebbi újságosig. Megéri, mindenki meglássa:)

Isten éltesse Váncsa Istvánt még jó sokáig!

"A lazac, ugyebár, a halak (egyik) királya, de mindenképp királyi fenség, egy lazacszelet roston, pláné kellőképp szervírozva, megintcsak nagy kaja. Roston sült lazacot a tíz kocsmából több helyen is kínáltak.
De mindenütt serpenyőben sütötték.
A probléma itt már nyelvszociológiai természetű. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a magyar nyelvben a jel és a jelölt viszonya a végletekig fellazult, a szavak függetlenedtek a mögöttük álló realitástól, magyarán vagy van értelmük, vagy nincs.
A "roston" szó a magyar gasztronómiában úgyszólván semmit nem jelent."

Részlet a Bérivó Pannóniában című riportból

A képet itt találtam, köszönöm!

Kakaós ökörfarok – csellel, furmánnyal

Valamikor áprilisban mentettem el piszkozatként a következő bejegyzés... Akkor elmaradt a közzététel, közben meg nyár lett. És hát az nem egy könnyű, nyári étel. Viszont nagyon finom, kár lenne veszni hagyni:)

Mikor barátaink előtt Krmpl megkérdezte, hogy tettem-e csokit az ökörfarokhoz, mindenki azt hitte, hogy viccel. Pedig nem, csak a kérdést már kellő könnyedséggel tudta feltenni, ugyanis előtte megfelelő ideig puhítottam, felkészítettem erre az ebédre.

Amit tényleg hosszú alkudozás előzött meg. Az egész ott kezdődött, hogy meglepett egy csokoládés könyvvel. Gyönyörű fotók, ínycsiklandó receptek: bonbonok, sütemények, krémek. És sós ételek. Engem az utóbbiak izgattak leginkább, de tudtam, ezzel nem rukkolhatok elő csak úgy, a semmiből. Mondogatnom kell, hogy mire készülök. Emlékeztetnem kell Krmpl-t, hogy most már hamarosan elkészítem. És közben időt kell hagynom, hogy megeméssze. Ez hirtelen nem megy, sokként érné, és még az is elképzelhető, hogy meg sem kóstolja.

Végül kompromisszum született, kicsit alakítgattam rajta. A recept szerint a mártásba kell egy kis csokoládé is, azt kihagytam. A kakaót pedig csak akkor vallottam be, amikor megkóstolta, és láttam rajta, hogy ízlik. Addig csak nyugodt lelkiismerettel bizonygattam, hogy csokoládét nem tettem bele:)



Hozzávalók:

1 kg ökörfarok
egy kis darab zellergumo
egy hagyma
egy sárgarépa
egy gerezd fokhagyma
egy üveg vörösbor
egy marék kakukkfű, egy ágacska rozmaring
két evőkanál kakaópor (jó minőségű, minél sötétebb)
olívaolaj
só

A zöldségeket megpucolom, a hússal együtt egy tálba teszem, felöntöm a borral és egy nappig hűtőben pácolom. A húst kiveszem, megtörölgetem, a kakaóba megforgatom, és forró olajban kisütöm. Közben a zöldségeket a páclével főni teszem, beleteszem a kakaós húst, felöntöm egy kevés vízzel, sózom, és puhára főzöm. A végén a húst kiveszem, kicsontozom. A mártáshoz a zöldségeket leturmixoltam a főzőlével.

Rizzsel tálalom, másnap bulgurral is finom volt.

Meggyes-túrós pite

Ha Hajdúböszörmény, akkor valamilyen túrós sütemény. Mivel oda mindig rohanunk, legtöbbször még melegen csomagolom el a frissen sütött édességet, ott meg nincs idő a fotózásra sem, mert mire a csomagtartótól eljutok az asztalig, már alig van a dobozban valami. Ezért elég sok desszert lemaradt a fotózásról, nem került fel a Paszulyra, pedig csinos gyűjteményem lehetne már túrós süteményekből.

Most szombaton azonban kiadtam parancsba, hogy nem lehet hozzányúlni a pitéhez mindaddig, míg el nem készülnek a fotók. Kicsit zsörtölődött mindenki, de végül kibírták azt az öt percet, majd utána tűnt el szempillantás alatt az utolsó morzsáig. Ennek a társaságnak érdemes sütni:)

A recept a La cucina tavaly júliusi számából származik.



Hozzávalók:

a tésztához:
egy tojás
25 dkg liszt
17,5 dkg hideg vaj
5 dkg cukor

A vajat elmorzsolom a cukorral összekevert liszttel, beleteszem a tojást, és jól összedolgozom. Fél órára beteszem a hűtőbe.

a töltelékhez:
egy tojás
fél kg tehéntúró
1,5 dl tejföl
15 dkg cukor
egy evőkanál vaníliás cukor
egy csipetnyi só
30-40 dkg kimagozott, lecsöpögtetett meggy

A túrót és a tejfölt jól összedolgozom, majd hozzákeverem a meggyen kívül az összes hozzávalót.

A hideg tésztát egy hőálló formába belesimítom, villával megszurkálom, és előmelegített sütőben 15 percig sütöm. A forró tésztába beleöntöm a tölteléket, megszórom a meggyel, és tobábbi fél óra alatt készre sütöm.

Hidegen szeletelem.

Lazactorony

Sejtettem, hogy az idei év nem lesz egyszerű. Hogy bizonyos tekintetben a nagy változások éve lesz. Hogy zsúfolt lesz, és néha választani kell, és nem biztos, hogy az a jobb, ami minden szempontból annak néz ki.

Ezekre készültem az év eleje óta, kértem, hogy a számomra fontos dolgok ne maradjanak ki. Igyekeztem felkészíteni magam a sok ismeretlenre, arra, hogy bármi történik, abban lássam a jót, de legalábbis ne dühöngjek miatta, tudjam elfogadni. Mert az már kiderült, hogy ha pillanatnyilag nem is látom értelmét valaminek, sőt, határozottan úgy érzem, hogy teljesen fölösleges, később mindig bebizonyosodik, hogy az nekem úgy volt jó.

Elméletben már nagyon jó vagyok, a gyakorlat azonban sokszor megmutatta, hogy bizony, van még hová fejlődnöm. Nem mindig tudok azonnal váltani, amikor a jól eltervezett, régóta áhított, éppen megvalósulni látszó dolgok helyébe kerül valami, ami keresztülhúzza minden számításunkat. Amikor történik valami, ami igazán nem hiányzott, hiszen éppen minden rendben volt körülöttünk, és úgy gondoltuk, kicsit hátra lehet dőlni a karosszékben vagy lehet munkálkodni a beérni látszó dolgokon.

Sűrű volt az idei év eddig is, sokat utaztam, és közben itthon sem unatkoztunk.



A Paszuly pihentetésének azonban nem csak ez az oka. Körülbelül három hónapja elkezdtem nem kívánni az ételeket. (Hamar leszögezem, nem várok gyereket, ez is a változásokhoz tartozik, csak megszokni nehéz.) Eleinte csak fura volt, próbálgattam minden módszert. Ettem mindent, nem ízlett különösebben, örömet nagyon ritkán okozott. Próbáltam olyanokat főzni, amiről úgy tűnt, megkívántam: nem ízlett. Arra gondoltam, meguntam a főzést, bár a konyhában szerettem tevékenykedni, de ha más főztjét kóstoltam, az sem volt a kedvemre, míg a főzésben továbbra is örömömet leltem, és láttam a reakciókon, hogy a végeredménnyel is elégedettek. Csak nekem nem volt jó. Az volt az érzésem, hogy teljesen fölöslegesen nyelek le bármit, az engem nem táplál, az nekem nem jó. De akkor mi lesz? Fényevő soha nem akartam lenni:) A leginkább attól riadtam meg, hogy ezentúl nem lesz szükségem az evésre.

Fura állapot, mert közben éhséget éreztem, és hát a tudat is ott volt, hogy enni kell. Egy idő után az világossá vált, hogy lényegesen kevesebb ételt kívánok. Ez megnyugtatott, az evésről mégsem kell teljesen lemondanom. Segített a cseresznye is, számomra ez a gyümölcsök gyümölcse. Most az van, hogy délelőttönként megeszem fél-egy kiló cseresznyét. Kora délután eszem egy kevés korianderes-paradicsomos tésztát, és ezzel nagyjából másnapig el is vagyok. Ha valamilyen süteményt sütöttem, abból egy-két szeletet eszem még, és ezzel már túlettem magam. A dolog működni látszik, most például a zöldborsó is nagyon jól esett, tehát ha lassan is, talán bővül a paletta. Néha pedig kedvem támad egy kis salátára is...

Ilyen körülmények között nem nagyon lehetett blogot írni, hiszen ha én nem kívántam semmit, arról nem is tudtam írni. Talán majd beszámolok az elmúlt időszak konyhai teljesítményéről, hiszen fotók készültek, és a fejemben is vannak félig megírt történetek.



Például Írországról, ahol szintén nagyon sűrű egy hetet töltöttem, volt olyan nap, hogy arra sem jutott idő, hogy megálljunk valahol enni. Boltban vásároltunk, és útközben ettünk. Az a néhány vacsora azonban mindenképpen megér egy bejegyzést, mert ha akkora örömöt nem is leltem bennük, látványilag mindenképpen gyönyörűek voltak a felszolgált ételek.

Ehhez a lazactoronyhoz nem kell különösebb recept, egyszerűen gyönyörű volt Westportban, és itthon nagyjából reprodukáltam a látványt. Mivel nem én ettem, nem volt lehetőség hosszasan elemezgetni, hogy a lazacszeleteket milyen lepénnyel kínálták. Én az amerikai palacsinta sós változatát sütöttem meg, passzolt hozzá. A lazacot Írországból hoztam – azt mondták e nélkül nem lehet hazajönni:) Ez füstölt volt, de szerintem nagyon finom lenne gravlax-szal is. Mutatós előétel, de szabadnapokon reggelire is kényeztethetjük magunkat vele, vagy vacsorára is kínálhatjuk egy pohár fehér borral, esetleg pezsgővel.



Hozzávalók:

az amerikai palacsintához:
2 evőkanál olvasztott vaj
225 g finomliszt
2 púpos teáskanál sütőpor
1 csipet só
3 dl zsíros tej
2 tojás
kevés vaj a sütéshez

A lisztet, a sütőport és a sót összekeverem egy tálba, hozzáadom a vajjal és tejjel elkevert tojást és a kettőt jól összedolgozom.

A forró serpenyőbe kevés vajat teszek, és erre egy nagyon kevés masszát. Elterül magától, kb. hat centi ármérőjű korongok lesznek. Amikor a teteje hólyagosodni kezd, egy lapáttal óvatosan alányúlok, és megfordítom. (két személyre elég fél adagot sütni!)

a toronyhoz:
néhány lazacszelet
egy kevés rukkola
egy evőkanál olívaolaj
egy evőkanál citromlé

A palacsintát és a lazacszeleteket felváltva lerakom, a tetejére teszem a rukkolát , megöntözöm a citromlével összekevert olajjal és tálalom.

VKF!XXV - Megbolondított krumpliasszonykák

Amikor Cukroskata kiírta ezt a fordulót, a Paszuly már pihengetett. Gondoltam, hogy ezen nekem „hivatalból” is indulnom kellene, de nem akartam rossz perceket okozni magamnak, ezért nem fogadkoztam, hogy majd most. (A Paszuly pihenéséről íródik valami a fejemben, talán fel is teszem, egy kicsit már hiányzik a blogolás.)

Csütörtök este az immár felszabadult Krmpl meglátta, hogy krumplis forduló következik, s miközben mondtam neki, hogy nem tudom, ha indulok ezen, csillogó szemmel megkérdezte, hogy akkor végre elkészítem a krumpliasszonykákat?!

Namármost:
1. fogalmam nem volt, miről beszél, eddig soha nem emlegette az asszonykákat
2. annyira nagy öröm volt a hangjában, hogy tudtam, ezt nem lehet visszautasítani

Krmpl mindezt láthatta a tekintetemben, és azonnal a kezembe nyomta a könyvet. Ami újabb löket volt, hiszen Kaminert szeretem, a receptek még sohasem okoztak csalódást. A krumpliasszonykák pedig olyan kedvesen hangzanak, hogy égi jelnek tekintettem, és íme, pamparam, elkészült a mű:)

A krumpli a fehérorosz konyha alapja. Kaminer szerint kissé egyhangúnak és unalmasnak tűnhet a belorusz konyha, mert kizárólag krumplis ételeket vonultat fel. Pedig a krumpli elterjesztése annak idején nem volt egyszerű, az emberek rágták a megszokott répájukat, és gyanúsan méregették Nagy Péter cárt, aki mindent elkövetett, hogy elterjessze az új élelmiszernövényt. Végül cselhez folyamodott. Fölállíttatott néhány táblát az első krumpliföldeken, amelyeken halálbüntetéssel fenyegették a tolvajokat. Másnapra egy szem krumpli sem maradt a földeken.

Az eredeti receptben semmilyen fűszer nem szerepel. Végül a húst bolondítottam meg kínai ötfűszer keverékkel – az asszonykák nem ellenkeztek, sőt: jót tett nekik, bár a kissé spártainak tűnő belorusz jellegüket azáltal elveszítették.



Muffin formában sütöttem, kicsit macerás, de megéri a pepecselést. Az adagok négy személyre szólnak, én kettőnknek fél adagot készítettem apróbb változtatásokkal. Mivel én mostanában nem nagyon tudom, mit szeretnék enni, a hús nem jut eszembe, a koriander meg mindig, magamnak zöldborsós, korianderes aszalt paradicsommal rétegeztem.

Hozzávalók:

az alaphoz:
egy kiló krumpli
két tojás
négy evőkanál tej
három evőkanál vaj
só
A krumplikat meghámozom, sós vízben puhára főzöm. Kicsit hűlni hagyom, majd összetöröm, és a vajjal, a tejjel és a tojásokkal alaposan összekeverem, ha szükséges, sózom.

A húsos töltelékhez:
30 dkg darált hús (fele marha, fele disznó volt)
tíz evőkanál víz
nyolc dkg szárított gomba
két hagyma
négy evőkanál olívaolaj
só
két teáskanál kínai ötfűszer keverék

A gombát két órára vízbe áztatom. A hagymát felaprítom, a gombát vékony csíkokra vágom. Az olívaolajon megdinsztelem a hagymát, majd rádobom a gombát, sózom, és öt evőkanál vízzel párolom egy rövid ideig.

A húst pirítom egy keveset, majd öt evőkanál vízzel párolom. Sózom, és belekeverem a fűszerkeveréket.



A húsmentes töltelékhez:
két maréknyi friss borsó
fél csokor koriander
hat darab szárított paradicsom
három evőkanál olívaolaj
csipetnyi cukor
só

A borsót cukros-sós vízben puhára főzöm. A paradicsomot az olajjal és a korianderrel aprítógépben apróra vágom. (Ha a szárított paradicsom sós, nem kell külön megsózni!)

A tetejére:
két tojás
négy evőkanál tej
só
a formák kikenéséhez puha vaj

Kivajazom a muffinformákat. Az aljára teszek egy evőkanál krumplit, arra jön a hús/borsó, majd a hagymás gomba/korianderes paradicsom és megint krumpli következik. A tetejét leöntöm egy-egy evőkanál tejjel felvert tojással. Előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöm.

Tandoori kemence otthon?! Avagy Chicken a lá King sütőben sütve

Jham Kulvinder Singh, az egyszerűség kedvéért Kuki csodálkozással vegyített nosztalgiával forgathatta a főzőiskola tankönyvét. Nagyanyja ételei köszöntek vissza a lapokról. Olyanok, amelyeket Indiában közel száz évvel ezelőtt főztek. Trinidád és Tobagón ugyanis megállni látszik az élet, a bevándorló indiaiak konyháját ugyan afrikai és kínai hatások érték, de alapjaiban maradt annak, amit a letelepedéskor magukkal vittek.

Kuki meghallgatta Gábor kérését, és időutazásra hívta a csapatát, hogy elkészítsék a Chicken a lá King-et úgy, ahogy a tobagóiak kedvelik. Igazából három csirkés ételt gyúrtak eggyé, próbálták rekonstruálni az eredeti ízeket Gábor elmondása szerint, majd az első adagot szénné égették. Ekkor újragondolták az egészet, újabb csirkét rendeltek, kicsit átformálták az általuk nem ismert receptet. Ekkor már majdnem jó volt. Egy kicsit több idő kellett volna a hús pácolására. A harmadik adag tökéletesre sikeredett, minden összejött, a csirke pedig fenséges volt.

Krmpl szerint mindenképpen. Annyira, hogy ott helyben kikérdezte Kukit arról, hogyan is készült a csirke. Kiderült, hogy tandoori kemencében, de Kuki elmondta azt is, hogyan lehet hasonlót készíteni sütőben.

Én kicsit szkeptikus voltam, ugyanis elképzeltem, hogy a sütő rácsán sülő csirke – bármit teszek a sütő aljába, hogy felfogja a lecsöpögő nedveket – füstölni fog. Krmpl lelkesedése viszont olyan nagy volt, hogy ki kellett próbálni.



A következő lépés a tandoori massala beszerzése volt – amiről az összetevők alapján kiderült, hogy nem pont olyan, mint az indiai. (Az, ami onnan érkezik, egy egészen hihetetlen, jellegzetes pirosas-lilás színt kölcsönöz az ételnek. Az itthon kaphatótól legfeljebb narancssárga lesz minden, ha jó sokat használunk a fűszerkeverékből.)

A sütő aljára fóliát tettem. A vízzel teli tepsi nem jó, mert attól túl nagy gőz keletkezik, ami a tandoori kemencében nincs. Távolról nem füstölt annyira, mint gondoltam, bár kétségtelen, a szomszédok is érezhették az illatokat. A combok nálunk két napig pácolódtak – jót tett nekik. A végeredmény nagyon finom lett, Krumpl azóta állítja, hogy jobb volt az eredetinél. Minden esetre a csirkesütés új távlatai nyíltak meg ezennel, érdemes próbálkozni különböző fűszerezéssel, és a csirke olyan ízei bukkannak elő, amiről álmunkban sem gondoltuk, hogy benne lehetnek…

Megjegyzés 1: mivel a kóstolás pillanatáig voltak bennem kétségek, hogy ebből ehető dolog sül ki, a pontos sütési időt nem mértem, de ez úgyis függ a combok nagyságától és a sütőtől. Villával ellenőriztem, hogy mennyire puhák.

Megjegyzés 2: az eredeti képeket nézegetve fedeztem fel, hogy az étteremben a csirkét megszórták korianderrel. Én erről teljesen megfeledkeztem, de legközelebb nem hagyom ki ezt sem.

Megjegyzés 3: a csirkét mindenféle más finomság mellett a Lucullus BT trinidád- és tobagói vacsoráján ettük. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha lehetősége van, bártan jelentkezzen a vacsorákra, amiket Gáborék szerveznek. Biztosan felejthetetlen élményben lesz részük. A teljes menüről itt is lehet olvasni.



Hozzávalók:

csirkecomb – én egész combokból készítettem – személyenként egy-másfél
kókusztej
tandoori masala
só
friss gyömbér – kb. két hüvelykujjnyi
fokhagyma
kókuszreszelék
egy evőkanál olaj

A gyömbért és a fokhagymát megpucoltam, és apróra vágtam. A megtisztított combokat bedörzsöltem sóval és tandoori masalval. Egy tálba tettem, megszórtam a gyömbérrel és fokhagymával, ráöntöttem a kókusztejet. Hűtőben pácoltam két napig. (Tizenkét órára minimum szüksége van a húsnak, hogy átvegye az ízeket.)

Két nap múlva a sütő aljára fóliát terítettem, és felmelegítettem 300 fokra. A rácsot, ahová a húsokat tettem, bekentem egy nagyon kevés olajjal, hogy a combok ne ragadjanak rá. A húst kivettek a pácléből, szárazra töröltem, és a rácsra fektettem, időnként megforgattam. Körülbelül húsz perc múlva kivettem, beleforgattam kókuszreszelékbe, és néhány percre visszatettem.

Bulgurral és a sűrűre főzött páccal tálaltam.

Solei - tojás húsvétra

Gyerekkoromban minden vasárnap kirándultunk. Ha esett, ha fújt, mi mentünk. Talán ezért is élnek emlékeimben ennyire elevenen a húsvét vasárnapi reggelik, mert máskor soha nem ültünk le kényelmesen reggelizni. Persze hozzájárult ezeknek a fényéhez a retek, a saláta és az újhagyma - sokszor akkor ettünk először. A már megfestett tojások, a sonkatekercs, amit édesanya készített. A virág, ami csak a reggeli elején volt az asztalon, utána félre kellett tenni, különben nem fért el a sok finomság.

Reggelizni már nem szoktam, de a húsvétot nem is érezném ünnepnek reggeli nélkül. A szokásos sonkával, tojással, és sok-sok retekkel, újhagymával és salátával.

A Solei igazából egy mindennapi sörkorcsolya, nem húsvéti finomság - Németországban. Itthon viszont a húsvét vasárnapi reggeli egyik fénypontja lehet. Mindenkinek magának kell elkészítenie a végleges változatot, saját ízlése szerint alakítania a végleges ízkombinációt. Remek alternatívája a megszokott húsvéti főtt tojásnak, egy szép üvegben jól mutat az asztalon.

A németek természetesen többféle módon készítik, ahány ház, annyi recept. Ötleteket innen lehet meríteni. Fűszerek nélkül is finom, sok múlik a mustár, a balzsamecet és az olívaolaj minőségén. Ezúttal sem érdemes olcsóbb fajtával próbálkozni.

Már most el kell készíteni, hogy vasánapig legyen ideje "érni" a sós vízben.

Hozzávalók:

tojás - fejenként egy-kettő
só
zöldfűszerek - most rozmaring, kakukkfű

tálaláskor:
mustár
balzsamecet
minőségi olívaolaj

A tojásokat megmosom, és keményre főzöm. Hagyom kihűlni, majd megtöröm a héjukat, de nem pucolom meg! Egy liter vízben feloldok egy nagy evőkanál sót (a víznek nagyon sósnak kell lennie), beleteszem a megtört héjú tojásokat és a zöldfűszereket. Hűtőben hagyom néhány napig, hogy a tojásokat átjárják az ízek. Ne spóroljunk a sóval, a tojás belseje nem lesz túl sós!

Tálalás előtt megpucolom, hosszában kettévágom, és tányérra helyezem a tojásokat. Evés előtt a tojássárgáját kiemelem egy kiskanál segítségével, a helyébe teszek egy kiskanál mustárt, megöntözöm egy kevés balzsamecettel és olívaolajjal, visszahelyezem a sárgáját, és lehetőleg egyben befalom az egészet.

Soupe de fanes de radis - reteklevél krémleves

Bár gyerekkoromban rengeteg mindent megettünk, olyat is, ami csak manapság kezd ismét divatba jönni, mindig elcsodálkozom, hogy például a franciák mennyivel több alapanyagból dolgoznak.

Amikor szombaton, a piacon elmeséltem, hogy mit készülök főzni, Erzsi a lányára nézett, és nevetve mondta, hogy a reteklevelet ők még a nyulaknak sem adják oda. Itthon meg Krmpl jegyezte meg, amikor beleegyezett, hogy megkóstolja, hogy miket nem képes megenni az utóbbi időben:) A másodikként tálalt pisztráng viszont kárpótolta.

A levest nagyon puritán módon főztem meg, kíváncsi voltam az ízére, meg kívántam is földízt, úgy gondoltam ennek nagyon földízűnek kell lennie. Legközelebb alapléből főzöm, és kicsit fűszerezem, így önmagában valóban, kicsit „vad”.

Recept innen.



Hozzávalók:

három köteg retek levele
két közepes krumpli
egy közepes hagyma
egy másfél liter víz
só

A hozzávalókat felvágom, beleteszem egy fazékba, felöntöm vízzel, és puhára főzöm. Turmixolom, és tálalom.

Zöldcsütörtök: csalános, spenótos lencse

Holnap nagycsütörtök, a hagyományok szerint ekkor kezdődik a Húsvéti Szent Háromnap Jézus kínszenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának emlékére. Az egyházi szokások mellett népszokások is kötődnek ezekhez a napokhoz, ráadásul sok evéssel kapcsolatos.

Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsorájára, elfogatására és szenvedésének kezdeteire emlékezik a keresztény egyház. Az esti misén elnémulnak a harangok – Rómába mennek – és kezdetét veszi a gyász. A mise végén az Oltáriszentséget őrzési helyre viszik, az oltárt megfosztják mindentől – leszednek róla mindent. Csak a gyertyatartók maradnak és a lepellel letakart feszület marad.

Ezt a napot zöldcsütörtöknek is nevezik, mivel csak zöld ételeket ettek, olyanokat, ami az évnek ebben az időszakában már termett. Így sok helyen terítékre került például a csalán, aminek a fogyasztása egyben megelőlegezte a jó termést is.
Nagypénteken, Krisztus kereszthalálának emléknapján szigorú böjtöt tartanak. A katolikus egyház hagyományai szerint ezen a napon nem mutatnak be miseáldozatot. A liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, s leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet.

Nagypénteken szokás a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk. Nagypéntek a nép körében általános tisztálkodási nap: meszelnek, takarítanak, nagymosást tartanak, sok helyen nem gyújtanak tüzet.


A Gecsemáné kert

Nagyszombat húsvét ünnepének előnapja, az igazi húsvéti ünneplés délután kezdődik. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de harmadnapra, azaz húsvét vasárnap hajnalára feltámadt. Ekkor van a tűzszentelés, amelyet a húsvéti gyertya- és keresztvíz-szentelés, majd a vigília-mise követ. A tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak. A misén már az Üdvözítő feltámadása fölötti öröm nyilvánul meg, a Gloriára ismét megszólalnak a harangok, s felhangzik az Alleluja. Estefelé tartják a feltámadási körmenetet.

Nagyszombaton véget ér a negyvennapos böjt, a körmenetből hazatérő családok ünnepélyesen elfogyasztják a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát. Szokás volt ezen a napon az első harangszóra kiszaladni a kertbe, és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. A tűzszentelés hamuját, parazsát eltették, gyógyításra használták, tettek belőle a jószág ivóvizébe, az istállóban, a házban és a földeken szétszórták.

Azt, hogy Nagycsütörtökön szinte „kötelező” csalánt enni, csak tegnap tudtam meg. A hűtőben lapult egy kevés, én szedtem, de eddig nem is tudtam mit készítsek belőle. Csalánfőzeléknek nem volt elég, meg különben sem eszem még tejterméket.
A levest meg annyira nem kívántam, hogy zöld csorbát készítsek, egy kevés répával, gyökérrel, zellerrel és rengeteg petrezselyemzölddel, csalánnal. Reteklevél krémlevest pedig vasárnap ebédeltünk – recept következik.

Az ebédet a Delhi Darbar-ban evett spenótos lencse ihlette. A koriander is az indiai étterem hatása, egyszerűen remekül illik ebbe a főzelékbe, bár én most korianderes időszakomat élem. (Erzsiéknél kikeltek, állítólag nagyon hamar nőnek.) Most jobb híján a Culinarisban szereztem be.

Forrás: MTI



Hozzávalók:

egy bögrényi (két dl) lencse
három nagy maréknyi spenót
három nagy maréknyi friss csalán
zöld koriander (ízlés szerint)
egy mokkáskanál őrölt római kömény
egy mokkáskanál őrölt kurkuma
egy fél mokkáskanál chilipehely
só

A lencsét felteszem főni. Közben apróra vágom a spenótot és a csalánt. Amikor a lencse majdnem puha, beledobom a zöldeket, és készre főzöm. Hozzákeverem a fűszereket, és tálalom.

Citromos szelet saját termésű citromból

Azt, hogy a grappefruit magot ki ültette el, sohasem tudjuk meg. A családon belül hárman is a magunkénak tudjuk a citromfát. Az tény, hogy amikor már elég nagyra cseperedett, anyukám az én unszolásomra vitte el kertészhez, aki beoltotta. Citrommal, mert az volt. És utána szintén anyukám volt az, aki másodjára is elvitte, mert megtelt tetűvel, és amúgy is meg kellett metszeni. Szegény fa olyan kopaszon került vissza, hogy ránézni is rossz volt. Mindez nagyon sok éve volt.

A fa azóta vígan elvan édesanyáéknál a télikertben. (Jó: a beüvegezett erkélyen.) Külön polca van, és egészen terebélyes már. Néhány éve pedig terem is. Tavasszal rengeteg pici, illatos virága lesz, azokból pedig négy-öt citrom, amelyek egy évig érnek. Ha jól számolom, évente körülbelül egy-másfél kiló saját termésű bio citrommal büszkélkedhetünk:)



Most két gyümölcsöt kaptam, ezekhez kerestem receptet. Ebbe a kép miatt szerettem bele. Farkasnak köszönöm a modellkedést:)



Hozzávalók:

a tésztához:
10 dkg liszt
3 dkg cukor (a recept szerint porcukor kellene, de mint kiderült, nincs itthon)
negyed teáskanál só
7 dkg jéghideg vaj

A lisztet összekeverem a cukorral és a sóval, a vajat darabokra vágom, és az egészet összedolgozom. Kikent 20-szor 20 centis tepsi aljára nyomogatom, és 170 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.

A tetejére:
20 dkg cukor
2 evőkanál frissen reszelt citromhéj
6 dkg liszt
negyed teáskanál só
3 tojás
1 dl citromlé

Míg a tészta sül, a cukrot összekeverem a citromlével és a lereszelt citromhéjjal, meg a sóval. A tojásokat lazán felverem, hozzáadom a cukros keverékhez és belekeverem a lisztet. A tésztára öntöm, és további húsz percig sütöm.

Megvárom, míg teljesen kihűl, apró kockákra vágom, és meghinte(né)m porcukorral.

Mag csere-bere a Hunyadi téri piacon

Cékla egy ideig Kanadában élt, és mindenféle, a semmiből született akcióban részt vett. Remek ötletei vannak, amihez igazából csak akarat kell, meg egy-két ember, aki megszervezi. A mag csere-bere is az ő ötlete volt, Gabó meg ráharapott.

Április 4.-én, szombaton 10-13 óra között mag- és növénycsereberére hívnak mindenkit a Hunyadi térre. A csarnok Csengery utcai bejáratánál lesznek/leszünk.



A meghívó szerint: "akkor is érdemes odajönni, ha csak ötlete van, hogy mit szeretne vásárolni a piacon a továbbiakban, amit eddig nem termeszt vagy nem árul abban a formában senki (én több fűszernövényt, szárított paradicsomot, római és egyéb salátákat, okrát, habanero paprikát, articsókát, vad leveleseket - csalánhajtást, salátaboglárkát, porcsint, komlórügyet, rengeteg egyebet is kívánnék)."

A magcsere világszerte ismert és felkapott, amikor beírtam a keresőbe magam is meglepődtem, milyen sok találatot dobott ki a google.

Lesznek cserépedények az Almásháza kerámiaműhelyből, illetve megoszthatjuk tapasztalatainkat arról, hogyan/hol lehet kertészkedni a város közepén. Ha valakinek nincs cseremagja, akkor is érdemes kilátogatni. Ötleteket, recepteket gyűjthet be, körülnézhet a piacon, megkóstolhatja Ilonka sajtjait, és megnézheti, hol lehet majd mángoldot kapni. Közben épül a piac közössége, közönsége, ez már majdnem olyan lesz, mint a Móniék piaca:)

Magunk nekünk sincs itthon, de kis meglepetést viszünk!

A részleteket az lmv oldalán lehet elolvasni.

Szeretettel várunk mindenkit!

Szerves szuvenír vagy labdagaz?

Kezembe vettem, és el nem tudtam képzelni, mi az. Rá volt írva, hogy zsázsa, miközben a kis zacskóban egy süteményhez hasonló tárgy mutatkozott. (Bár az gyanús volt, hogy ha bármi közvetlenül ehetőt tartalmaz a zacskó, azt Beb nem ajánlja fel ilyen könnyedén.)

Majd kiderült, hogy földvirág, azaz növényi magokat tartalmazó környezetbarát ajándék. Ami nem mellesleg 2005-ben a Magyar Formatervezési Díjon nívódíjat kapott.
Aranyos ajándék. Parányi kertet varázsolhatunk a lakásba, azok is bátran próbálkozhatnak vele, akik amúgy azt gondolják, náluk minden virág elpusztul.

Gyerekeknek is praktikus, emlékszem, milyen izgalommal lestük a csíráztatott paszuly fejlődését. Hazai termék, környezetbarát. Különböző ötletekkel személyre is szabhatjuk. Kell ennél több?



Helyet gyakorlatilag nem foglal, a csomagoláson kis ismertető olvasható a növényről. Az különösen szimpatikus, hogy a körömvirágról azt is leírja, hogy ehető. És tippeket ad a konyhai felhasználásra:)

Bővebben itt és itt olvashatunk róla. Köszönöm a képeket is.

Itt a tavasz!

Most már tényleg. Azt mondják. Egyszer már éreztünk tavaszi szelet, és bár keresni kellett, de erre vonatkozó jeleket is találtunk. A medvehagymáról nem is beszélve...

A skót baps - jót választottam

- Fiam, régen mindenki maga sütötte a kenyerét! Minden ház udvarán ott volt a kemence! – mondja az 1914-ben született nagypapám, miközben Édesanya kínálja az általam sütött kenyérkét. Nagytata mindenre emlékszik, a történeteit olyan derűvel meséli, hogy erőt lehet meríteni belőle. (Egyszer a Bécsi döntésről beszélgettünk, arról, hogy családok szétszakadtak, Erdély felbolydult, és felborult. Nem volt könnyű, menekültek ide-oda. Nagypapám mesélt-mesélt rettenetes dolgokról, majd egyszer csak rám nézett, elmosolyodott és kijelentette: de hát fiam, ha nem lett volna Bécsi döntés, most ti sem lennétek! És ezzel a maga részéről megbocsátott mindenkinek mindent.)

A kenyér kapcsán mielőtt még gondolkodnék, kiszalad a kérdés a számon: honnan volt mindenkinek búzája? A szegény embereknek, akiknek földjük sem volt? Azok megszolgálták fiam, mondja a nagypapám értetlenkedve, hogy ez nekem nem világos. És elmeséli, hogy az anyukája hogyan dagasztotta a kenyeret, közben mutatja a kezével, és közli, hogy ma is meg tudná csinálni, az édesanyja minden mozdulatára emlékszik.



Az általam sütött kenyér szendvicshez kellett. A szendvicseket szeretem mindenféle jóval megtömni, ahhoz, hogy ehető legyen, a kenyérnek vékonynak kell lennie. Bár időm nem sok volt, valami újat akartam készíteni, olyat, ami két-három óra alatt elkészül. A választás erre a skót lepénykenyérre esett. Dagasztani sokat nem kell, az eredmény pedig egy finom, mutatós, rusztikus lepény. Tovább lehet variálni belesütött fűszerekkel, fokhagymával. És meg lehet tömni mindenfélével úgy, hogy utána még harapni is lehet. Kezdők is belevághatnak, nem hiszem, hogy el lehetne rontani.

Recept innen, kis változtatással.



Hozzávalók:

50 dkg fehérliszt + egy kevés a szóráshoz
20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg vaj
egy kanál sikér
2 dl tej + egy kevés a kenéshez
2,5 dl víz
7 gr szárított élesztő
3 mokkáskanál só

A szobahőmérsékletű vajat elmorzsolom a sikérrel összekevert lisztekkel. Az élesztőt elkeverem a langyos tejjel, a liszthez adom, beleszórom a sót, és összedolgozom. Közben hozzáadom a vizet is. Amikor a tészta összeállt, és már nem ragad (egy-két kanál lisztet lehet, hogy bele kell még keverni), leterítem, és meleg helyen egy órát kelesztem.

A megkelt tésztát lisztezett munkalapra borítom, és ökölnyi darabokat tépek belőle, amikből kis lepényeket formálok. A kenyérkék tetejét megkenem tejjel, és bőségesen megszórom liszttel, majd újabb órát kelesztem.

220 fokos, előremelegített sütőben 20 perc alatt pirosra sütöm.

Sütőben sült krumpliból krémleves

Főzzünk abból, ami itthon van. Ez az egyszerű felvetés ihlette a levest, no meg a sült krumpli illata, aminek a gondolatától is mosolyogni kezdek. A böjti időszakban ugyanis sokszor az alkotás örömével és az illatokkal kell beérnem – ez a leves teljesen kielégített.

Az, hogy tárkony is kerül bele, természetes volt, már írtam arról, hogy a tárkony a krumplival csodát tesz. Vagy fordítva. A gomba Krmplnál nyerő, a többi jött magától. A sütőben sült krumpli plusz ízt adott a levesnek, ami az egyébként egyszerű krumplilevest ünnepivé tette. (Ugyan nem kóstoltam, de éreztem, és Krmpl-t is kifaggattam.)

Hozzávalók:

öt kisebb krumpli
15 dkg gomba
egy kisebb hagyma
öt szelet bacon
másfél-két liter alaplé (most volt itthon húslé, de zöldség alaplével vagy vízzel is finom)
egy evőkanálnyi ecetes tárkony apróra vágva
egy teáskanál római kömény
chili ízlés szerint
só

A krumplit alaposan megmosom, és sütőben puhára sütöm. Közben a hagymát és a gombát felaprítom, a szalonnát száraz edényben ropogósra sütöm, majd a sült szalonnát kiveszem és félre teszem. A szalonna zsírjában a hagymát megdinsztelem, majd rádobom a gombát, és saját levében megpárolom.

A krumplikat meghámozom, egy kevés alaplével összeturmixolom, majd hozzákeverem a hagymás gombához, felöntöm a maradék alaplével és felfőzöm még egyszer. Leveszem a tűzről, beleszórom a fűszereket és a ropogós szalonnaszeletekkel tálalom.

Sült hús sütő nélkül

Imádom, amikor Krmpl éjfél körül elkezd gondolkodni, hogy mit enne, majd felsóhajt, hogy legszívesebben egy szelet hideg sült húst. Hurrá. Merthogy olyan pont nincs, sőt, másnap sem lesz, és ki tudja, amikor végre elkészül, nem rántott csirkecomb után vágyakozik-e éppen.

Valami miatt a sült hús utáni vágya mindig érzékenyen érint, és mihamarabb lesütök egy darab húst.

Az ilyen sóhajoknak pedig mindig az ilyen sült hús a vége. Mert ezt szoktam meg gyerekkoromban, mert ha nem gondolkodom, a kezeim ezt csinálják, ha az agyam kiadja a „süssünk húst!” parancsot:)

Elrontani nem nagyon lehet, viszont időigényes. Ha marhából készítem, még inkább az. Viszont nem szárad ki, és naggggyon finom zsírja lesz. Már akinek ez is szempont…



Hozzávalók:

fél kg disznóhús (tarjából a legfinomabb)
egy pohár zsír (két deci) – most libazsír volt itthon
három-négy gerezd fokhagyma
egy hagyma
egy zöldpaprika
só

A zsírt megolvasztom - lehetőleg vaslábosban, most a kis wokban készült, a húst megmosom, szárazra törlöm, és minden oldalát megsütöm a forró zsírban. Beleteszem a hagymát, fokhagymát, paprikát, pici vizet öntök alá, és fedő alatt, lassú tűzön elkezdem sütni. A vizet néha pótlom, a húst forgatom. Amikor már majdnem késznek ítélem, minden oldalát alaposan megsózom. Ha már puha, fedő nélkül hagyom, hogy elfőjön a víz, és megpiruljon a hús..

Meggyes csokoládémousse torta

Apai nagyanyám süteményei közül kettő került ki abszolút kedvencként: a „szalakális” és a krémes. Az elsővel az öcsém nem tudott betelni, a másodikért én rajongtam. Az öcsém választott jobban, hiszen a szalakálist minden ünnepkor megsütötte nagymama, a krémest külön kellett kérni. A szalakális sokkal nagyobb volt, abból akkor is sok maradt, ha minden szomszéd megkapta az adagját. A krémesből alig maradt, miután a doktor úrékat is megkínálták, márpedig nagymama ebből a szempontból hajthatatlan volt. Nekik mindig kellett adni.

Volt olyan, hogy a születésnapom előtt hónapokkal elkezdtem alkudozni nagymamával, hogy végre egyszer kapjak egy egész, érintetlen tepsivel, amiből csak az kaphat, akit én megkínálok. Persze akkor is jutott mindenkinek, hiszen egy egész adagot semmiképpen nem bírtam megenni, de csak így volt meg az illúzió, hogy annyit eszem, amennyit akarok.

Azt hiszem, mi soha nem sütöttük meg nagymama krémesét, pedig a receptet elnézve annyira nem nagy kunszt. A körítés sokkal nagyobb volt, illetve mélyen bennünk maradt nagymama elégedetlensége, miszerint nem sikerült jól. Mondanom sem kell, nekünk nagyon ízlett mindig, nem hogy rossznak nem éreztük, különbséget is csak ritkán véltünk felfedezni a krémesek között. De az érzés, hogy nehéz megcsinálni, belénk égett.

Ezek az emlékek kavarogtak bennem jó ideje. Anyukám elküldte a receptet. Készültem rá, elképzeltem, hogy mennyire leveles lesz a tésztája…

Hogy ezek után miért készítettem mégis csokoládé mousse tortát? Nem tudom. Nagyon finom lett, meggyel igazán mennyei. Csak időközben megkezdtem a böjtöt, és egy ici-pici hiányérzet maradt bennem. Várom, hogy nagymama krémesét elkészíthessem.



Hozzávalók:
A „laphoz”:
10 dkg Hobbits keksz
10 dkg pirított mandula
6 dkg vaj

A mandulát száraz serpenyőben megpirítom, aprítógépbe teszem a keksszel együtt, és megdarálom. Az olvasztott vajjal összedolgozom, és egy tortaforma aljába szorosan belesimítom, és beteszem a hűtőbe.

A csokoládémoussehoz:
25 dkg étcsokoládé
2 evőkanál porcukor
3,5 dl tejszín
1 evőkanál rum

A csokoládét vízfürdőben megolvasztom, belekeverem a rumot, és félreteszem, hogy hűljön. Közben kemény habbá verem a tejszínt a cukorral, majd a már nem túl forró csokoládéhoz keverem. Ráteszem a tortalapra, elsimítom, és beteszem a hűtőbe két-két és fél órára.

A meggyréteghez:
40 dkg (fagyasztott) magozott meggy
6 dkg vaníliás porcukor
egy csomag zselatin

A meggyet leturmixolom. A zselatinlapokat beáztatom hideg vízbe. A meggyből körülbelül másfél decit felmelegítek, és elkeverem benne a zselatinlapokat. (Nem kell felforrnia!) Hozzákavarom a többi meggyet és a cukrot, és egy kis időre beteszem a hűtőbe. Amikor már nem folyik, a hideg torta tetejére kanalazom, elsimítom, és visszateszem a hűtőbe körülbelül három órára.